Milyen egy jó elektromos illatosító?

Milyen egy jó elektromos illatosító?

Sokunk számára nagyon fontos, hogy az otthonunk mindig kellemes illatokkal legyen tele. Persze ez mindenkinek mást jelent, éppen ezért lehet, hogy nem mindenki találja meg a számításait a kereskedelmi forgalomban kapható termékekben. Persze sok nagyon izgalmas illattal találkozhatunk, de ezek sokszor csalókák. Ismerős a helyzet, amikor megvesz egy illatgyertyát, aminek az üzletben nagyon jó illata van, de amikor otthon meggyújtja, szinte semmit nem lehet belőle érezni. Vagy, amikor a megvásárolt termék használatközben már inkább irritálónak, émelyítőnek bizonyul?

Az elektromos és hagyományos illatosítók tartóssága, pedig egy másik nagyon fontos kérdés! Gyakran néhány nap alatt, de jobb esetben is pár hét alatt elfogynak, kifogynak, használhatatlanná válnak. Lehet, hogy csak néhány ezer forintba kerültek, de így folyamatosan költségeket generálnak.

Arról nem is beszélve, hogy egy illatot is meg lehet unni. Lehet, hogy ami ébredésnél jókedvre derít, ahhoz este már nem lesz kedvünk. Így vagy több illatosító terméket veszünk vagy egy olyat, ami több illatot képes létrehozni.

A legjobb tudomásunk szerint Magyarországon a Moodo az egyetlen okos illatosító!

Mit jelent az, hogy okos? Már a csapból is ez a szó folyik. Okos a mosószer, a mosógép, a fogkrém és gyakorlatilag már mindenre ráhúzzák ezt a jelzőt. Azonban ebben az esetben valós tartalom van mögötte, mivel ez egy olyan elektromos illatosító, amihez egy saját fejlesztésű applikáció is tartozik. Ennek a segítségével egyedi illatokat készíthet, beidőzítheti őket és akár távolról is vezérelheti.

Az okos otthonokra és megoldásokra egyre nagyobb igény van az emberek körében, hiszen rohanó világunkban ez a technológia megkönnyítheti az életünket. A szokásainkhoz igazodva beállíthatjuk a redőnyöket, a fűtést, a vizet, a hűtőt és az illatosítót is. Így, ha Ön is kedveli az innovatív megoldásokat alkalmazni az otthonában, akkor ezt az eszközt Önnek fejlesztették.

Az egyediség napjainkban fontosabb, mint valaha!

A divat magazinokból, a Tv-ből, a reklámokból, gyakorlatilag mindenhonnan azt halljuk, hogy egyediek vagyunk és ennek kiemelése valamint megőrzése nagyon fontos. Ezzel mi sem vitatkozhatunk, hiszen ahány ember annyi személyiség és szokás. Ebben a szellemiségben hozták létre a Moodo-t is lehetőséget adva ezzel az egyedi illatok létrehozására.

Hiszen mindannyiunknak mást jelent a jó illat, ezért egy olyan termék, ami csak egy illatot képes létrehozni nem lehet megfelelő egy család számára. A Moodo segítségével azonban mindenki megtalálhatja a számára legjobb illatot és beállíthatjuk a hangulatunkhoz legjobban illőt. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a készülék új kapukat nyit az illatosítás terén, ami sokak életét változtatja majd meg.

Őszintén, hány ismerősének van okos illatosítója?

Ez a technológia még annyira új, hogy hazánkban más hasonló termékkel még nem is lehet találkozni, így garantáljuk Önnek, hogy a barátait, szomszédait, üzleti partnereit azonnal lenyűgözheti majd vele. Járjon Ön is az élen az új technológiák terén!

 

24 comments

  • Major Renáta /

    Átbogarászva az oldalt nagyon meggyőző ez a kis illatosító készülék. A párom szereti a smart eszközöket, okos otthonunk van. Szerintem örülne egy ilyen illatosítónak. Megrendelem a közelgő születésnapjára.

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Renáta, köszönjük, már meg is kaptuk a megrendelésedet. A párodnak biztosan tetszeni fog a meglepetés. A Moodo illatosító már úton van hozzátok, a futárnak meghagytuk, hogy csak neked adja át.

  • Pásztor Nóra /

    Elektromos illatosítót kerestem az elmúlt hónapokban, hetekben. Aztán megrendeltem egy Moodo illatosítót az oldalról. Nekem nagyon bevált a készülék, imádja az egész családom. Sőt néha már vita alakul ki, hogy milyen illat legyen a vacsorához. 🙂

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Nóra, köszönjük a visszajelzésedet. Öröm olvasni, hogy milyen nagy sikere van nálatok az illatosítónknak. 🙂

  • Étterem vezetőként kerestem megoldást az illatosításra, nálunk keverednek az illatok…
    Tetszik ez a kapszulás megoldás, mindenképpen kipróbálom.

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Áron, csak jelezni szeretnénk itt is, hogy már úton van a csomagod. Köszönjük a megrendelésedet.

  • Fábián Réka /

    Beleszerettem

  • Somogyi Balázs /

    Automata illatosító keresésben vagyok, szerettem volna valami extravagáns megoldást találni. Örülök, hogy nem adtam fel, nagyon sok termék van a piacon. A keresésnek vége. Moodo illatosítónk lesz. Köszönöm a hasznos cikket.

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Balázs, örömmel olvassuk, hogy ránk esett a választásod. A megrendelésedet is megkaptuk, jelezni szerettük volna itt is, hogy már hamarosan oda kell érjen hozzád.

  • Pataki Feri /

    Egy automata illatosító készüléket keresek, nem volt különösebb elképzelésem. Elolvasva a cikket már van. 🙂 Bár ez többe kerül a tervezetnél, de ilyet fogok kérni a szülinapomra. A családom összedobja. Kösz a tippet

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Feri, örülök, hogy sikerült felcsigáznunk. Szép megelepetés lesz.

  • Király Anett /

    Nagyon király. 😀

  • Agyzsibbasztó, hogy miket ki nem találnak. A férjem zabálni fogja, lehet nyomkodni, meg applikációja is van. Ez felér egy orgazmussal a férfiaknál. 😛

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Vera, mi tagadás, a férfiak imádják a kütyüket. De talán el sem hinnéd, hogy a vevőkörünkben a nemek harca fej-fej melletti statisztikát mutat. Majdnem fifti-fifti az arány. Picit azért a férfiak vezetnek, de nem sokkal. 🙂

  • Elképszető ez a cucc!

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Oszi, köszönjük az elsimerő jellemzést a Moodo illatosítónak.

  • Boros Csilla /

    3 gyerek, 2 kutya és a háztartás vezetése mellett nem marad idő sok fontos dolgokra. Pl.: illatok. Főleg 2 elázott kutya után. 🙂 Meglehetősen szkeptikus voltam, mert próbáltam már a Brise illatosítókat, az Air Wick otthon illatosítókat és ezek társait. Na hogy ezekben mi van arról jobb, ha nem nyitok itt egy topikot. Sokadik kísérletnek szántam ezt a lépést. Megvettem a Moodo illatosítóját és több csomag patront. Nagyon nem bántam meg, nekem nem mindegy mit szívunk be a házban – mérget vagy illóolajat -, de meguntam a gyertyázást, az illatosító tégelyek mosogatását. Nincs nekem már erre időm, meg türelmem sem. Ugyanakkor azt nem akartam feladni, hogy az közelebb legyen a természetességhez, mint ezek a Brise csodák. Így jutottam el erre az oldalra és nagyon örülök ennek a befektetésnek, mert ezek valódi illatok. Köszönjük

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Csilla, mi köszönjük. Ki is találunk neked valami kis kedvezményt a következő rendelésedhez, ezért az őszinte visszajelzésért, mert mi sem tudtuk volna szebben megírni, hogy miért jó választás a Moodo illatosító, hogy miben más. Köszönjük.

  • Szilágyi Marcell /

    Elektromos illatosítót keresek a nappalinkba, mert amerikai konyhás és mi szeretünk főzni. Ugyan van elszívónk, de az nem oldja meg az ételekből kipárolgó illóolajok távozását. Erre keresek megoldást, tudnak ebben segíteni?

  • Fazekasné Marika /

    Az Air Wick elektromos illatosító folyadékának, amit elpárologtat, lehet a szervezetre valami káros hatása? A nappaliban és a hálószobában is sűrűn használom, és gyakran túl intenzív tud lenni. A cserén gondolkozom, mert ez lehet káros az egészségre. A Moodo illatosító mit párologtat el?

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Marika,

      Más gyártók termékeit nem ismerjük, ez ügyben érdemes elolvasni a specifikációját a termékeknek.

      Valamint megnézni az összetevőket, hogy azok szintetikusak vagy természetesek.

      Illetve nem célunk és üzletileg is etikátlan volna őket terhelően nyilatkoznunk.

      A Moodo kapszuláiban nyers illóolajok kerültek implementálásra.

      A Moodo anyavállalata közel 40 éve fejleszt illóolajokat.

      Szinte az összes jelentős parfümgyár beszállítója az anyavállalat.

      A Moodo készülékben az a nagyszerű, hogy az otthoni vagy irodai wifire csatlakozik és be lehet állítani a ki- és bekapcsolásra szabályokat.

      Akár percre pontosan, éjszakára automatikusan le is lehet kapcsolni, így akkor egyáltalán nem műkö9dik.

      A lényeg, hogy minden kedves ügyfelünk megtalálhatja a számára ideális illatosítási összhangot, mert akkor tudja ki- és bekapcsolni a Moodo illatosítót, amikor csak akarja.

      Ráadásul ezen könnyedén lehet változtatni.

      Ha túl intenzív az illat, akkor pár gombnyomással lehet kalibrálni. Ha pedig túl kevés, akkor azt is egyszerűen lehet módosítani.

      Reméljük, hogy sikerült kedvező választ adnunk.

      Köszönjük a visszajelzésedet.

      Üdvözlettel:

      A Moodo.hu csapata

  • Egy barátom mesélte, hogy van egyedi illatosítója ennek a cégnek, amivel kikeverhetem az illatokat. Ez az illatosító termék jóval hosszabb ideig használható mint egy hagyományos illatosító. Intenzív az illata, de elsőre egy kicsit drágának tűnik. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy megrendeltem, mert sokkal tovább bírja.

    • Moodo Magyarország /

      Kedves Szabi,

      Köszönjük szépen, hogy megosztottad velünk ezt az információt.

      Próbálj ki minél több illatot, mert úgy egészen biztosan megtalálod a kedvenceidet.

      Egy fontos visszajelzés a hozzászólásodban az, hogy már továbbajánlanak minket: “egy barátom mesélte”.

      Reméljük, hogy te is ilyen elégedett leszel és ajánlani fogod a termékeinket.

      Üdvözlettel:

      A Moodo.hu csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

top
X
[]